Amerikai gyökerek

Európától eltávolodva is fellelhető olyan oktatásszervezés, melynek egyes elemei visszaköszönnek a magyarországi szakkollégiumi mozgalomban. Az amerikai felsőoktatás alapvető sajátossága a multicampus-rendszer, mely részben regionális, részben pedig átfogja az egész államot. Két részre bontható a rendszer: a nagy egyetemekre és a kisebb ún. liberal arts college-okra. Mindkét egyetemformának van erősebb és gyengébb jellemvonása: a nagyobbakra a több ezer fős hallgatói létszám, a legjobb kutatók koncentrálódása és az érdemi graduate képzés, míg a kisebbekre az alacsony létszám és magasabb színvonalú képzés jellemző.

A liberal arts college alapját az ókori és középkori vonatkozásokkal rendelkező hét szabad művészet adja, amelyek mesterségbeli tudáson alapultak. A képzésük az egyetemi oktatás elérését tűzte ki célul, hiszen az universitas a tudás teljességét hordozta magában és a tudás átadására törekedett.

Ilyen alapokra épít az amerikai felsőoktatás mai koncepciója, ami „olyan tantervet szorgalmaz, amely ahelyett, hogy egy szűkebb területre szakosodna, általános tudást, készségeket és intellektuális képességeket fejleszt. A hallgatók kis csoportokban vesznek fel BA szintű órákat, a tanár-diák eszmecserén pedig különös hangsúly van. Gyakran a városoktól távolabb eső, bentlakásos kampuszok, egyetemi oktatási- és lakóterületek segítik a tanulásra való koncentrálást. A liberal arts college-okban folyó oktatás célja tehát, hogy rugalmas, kreatív és alkalmazkodó gondolkodásmódot fejlesszen ki a hallgatókban. Fontos még a közösségi lét megélése és a humán, illetve természettudományos tárgyakban való széleskörű jártasság.

Az Egyesült Államok felsőoktatásának világszerte népszerű és titokzatos részét képezik az egyetemek – legfőképp a Harvard - ún. Final Club-jai. Elnevezésükkel egy utolsó lehetőségre kívántak utalni: az egyetemi évek során ugyan számtalan klub alakul a különböző érdeklődéssel rendelkező hallgatók számára, amihez szabadon lehet csatlakozni, azonban nem mindenki él ezzel a lehetőséggel. Számukra alakultak meg eredetileg a final club-ok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a végzés előtt a hallgatók még tagjai lehessenek valamilyen közösségnek, ha addig nem tették meg. Az évek múltán némiképp átalakult létezésük oka és jelentkezési rendszerük is: napjainkban csak a kiválasztott hallgatók és csak végzés utolsó évében csatlakozhatnak a klubhoz, fenntartva a nemek közti éles megkülönböztetést.

A Harvard híres klubjaiból összesen 13-mat tudunk felsorolni. A fiúk számára fenntartott klubokból 8 létezik, mely közül valamennyit a XVIII. században alapítottak: az A.D., a Delphic, a Fly, a Fox, az Owl, a Porcellian, a Phoenix és a Spee. Valamennyi férfiklub saját épülettel rendelkezik a Harvard Square-en. Meglepő tényt jelent, hogy a Harvard 1984 óta nem ismeri el ezeket a klubokat, mint az Egyetem sajátjait, annak ellenére sem, hogy nagy múltra tekintenek vissza. A lányok számára fenntartott klubokból 5 létezik – a Bee, az Isis, a Pleiades, a Sabliere és a La Vie, melyeket viszonylag fiatalnak kell tekintenünk alapítási éveik miatt.

Az exkluzivitással és elit légkörrel rendelkező közösségek a szakmai gyarapodást tanulmányi úton nem, viszont kapcsolati rendszerrel annál inkább támogatják. Számos neves kutató, politikus és művész volt ezen klubok tagja, akik a végzésüket követően sem feledkeznek meg erről a tényről: az egyetemek végzett hallgatóival kapcsolatot tartó ALUMNI-szervezetek munkáját több szolgáltatás és juttatás útján segítik.

Kövess bennünket!

Események