Magyarországi szakkollégiumok

Létrehozva: 2014.12.03 11:18 módosítva: 2014.12.04 09:08 Készítette : Kategória : Történelem

A szakkollégiumok – bár elismerten komoly szerepet játszottak a politikai átalakulás folyamatában és az ellenzéki mozgalmakban – közéleti szerepvállalása a rendszerváltást követően szinte teljesen eltűnt, helyét mindinkább a tehetséggondozás vette át. A múltat jelentő korszakot hivatalosan az 1991-ben Zánkán tartott NYATA  zárta le, mely keretében létrehozták és elfogadták a szakmai fordulatként számon tartott Szakkollégiumi Chartát.

Az igény, hogy jól definiálható legyen a szakkollégium, mint fogalom a Charta létrehozásával egyidős. A 90-es évek elején a tagok a következő meghatározásban állapodtak meg: „A szakkollégium magas színvonalú szakmai képzést folytató, közösségformáló, autonóm intézmény, melynek célja társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség kinevelése“.

A politikai szerepvállalás elhagyásával és a kritériumrendszer kidolgozásával egy időben az intézmények „funkciója” és létrejöttének miértje is alapvetően megváltozott: az öntevékenység és a demokratikus működés értékei szerint a szakmaiság, a közösség, és a társadalmi érzékenység, társadalmi felelősségvállalás egymástól elválaszthatatlan pillérei mentén kezdték szervezni működésüket, hogy így válhassanak a felsőoktatási tehetséggondozás meghatározó helyszíneivé. Olyan környezet biztosítását tűzték ki célnak, mellyel garantálni tudták a kiemelkedően tehetséges hallgatók számára, hogy zavartalanul foglalkozhassanak saját szakmai fejlődésükkel. Az ilyen irányú törekvések kezdetben még csak intézményi szinten kezdtek el kibontakozni.

A kedvező feltételek – beleértve a magyarországi jogi háttér tisztázását is – a szakkollégiumok alapítási hullámát eredményezték: a 90-es évek első felében elkezdődő expanzió az évtized végére egyre dinamikusabb növekedést mutatott, miközben a frissen alapuló kollégiumok mind intézményi, mind képzési struktúráját tekintve a Rajk- és a Bibó Szakkollégium működését tekintették mintának. Megjelentek továbbá az első egyházi fenntartású szakkollégiumok – mint például a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium – és a felzárkóztató kollégiumok – roma szakkollégiumok – is.

A kezdeti fővárosi koncentrálódást felváltotta a teljes országra kiterjedő mozgalom.

A különböző küldetéstudattal rendelkező szakkollégiumokat a Szakkollégiumok Egyeztető Fóruma fogja össze. Célja ugyanis a köztük levő kapcsolat fenntartása, ápolása, az együttműködésekre való lehetőség megteremtése. Egyedüli jogot élvez a minősítési eljárás lebonyolítására, mely során ezen tudományos műhelyeknek lehetősége van elnyerni a „Minősített szakkollégium“ címet, ami egyúttal az InterKoll tagjai közé való felvételnyerést is jelenti. Az eljárás során a műhelyeknek több pontban kell alkalmasnak mutatkozniuk – például szakmai és tudományos életben való aktív részvételüket, az értelmiségi szocializációt és a kapcsolódó képzéseket kell igazolniuk – ennek elnyeréséhez. Abban az esetben, ha nem felelnek valamely kritériumnak ún. „Szakkollégiumi Ígéretekké“ válhatnak, illetve várniuk kell a következő év pályázati kiírásáig.

Tovább

Hazai gyökerek

Létrehozva: 2014.12.02 19:14 módosítva: 2014.12.02 20:26 Készítette : Kategória : Történelem

Magyarországon a szakkollégiumok története a XIX. századig nyúlik vissza. A szakkollégiumok elődjének a báró Eötvös József által 1895-ben alapított az Eötvös Collegium-ot tekintjük. A kollégium – melynek saját épületében tartották a kurzusokat - nem csak a színvonalas tanárképzés megvalósítását tűzte ki céljául, sokkal magasztosabb célokat is szolgált: Eötvös József és Trefort Ágoston fölismerték, hogy a külföldi tanulmányutak támogatásában – s ezzel a magyar–nyugat-európai kulturális és tudományos kapcsolatok ápolásában – jelentős részt kell vállalnia az államnak. Ennek hátterében Magyarország korabeli erős Habsburg függősége állt, mely belügyei intézésében többé-kevésbé önálló döntéshozást engedélyezett, ám külpolitikailag mindenkor a dinasztikus, status quo megőrzésére irányuló törekvéseknek volt alárendelve.

Az Eötvös Collegium-ban ennek köszönhetően jelentek meg például az önképzést elősegítő, az egyetemi kötelező képzésekhez szorosan kapcsolódó, de azokon néhol túlmutató önálló kurzusok és a nyelvoktatásra helyezett hangsúly. Egészen 1927-ig működött, 1958-tól napjainkig a régi hagyományok bizonyos elemeinek felelevenítésével az ELTE egyik kollégiumaként működik.

A történelmi gyökerek között a Klebelsberg Kunó által kidolgozott Collegium Hungaricum ösztöndíjprogram is fontos szerepet tölt be. Segítségével az általában egy esztendőt vagy annál hosszabb időt külföldön töltő fiatalok nem csak tudásukat mélyítették, de többnyire megtanulták kicsit kívülről is szemlélni hazájukat és alkalmuk nyílt tudományos és kulturális párbeszédet folytatni más nemzetbeliekkel. Ez olyan külföldi kapcsolatok építésére adott lehetőséget, amelyeket életük végéig nem csak a saját, de hazájuk érdekében is kamatoztathattak és használhattak.

A népi tehetséggondozás ügyét a népi mozgalom emelte a közgondolkodás fókuszába.  A tehetséges, szegényparaszti sorban élő fiatalok önerőből nem törhettek ki a zsellérek, cselédek sorából.  Ezek hatására körvonalazódott a népi kollégiumok gondolata, mely elsődlegesen a XX. századi Magyarország népi íróitól származik, olyanoktól, mint Móricz Zsigmond, Németh László, Veres Péter, Erdei Ferenc, Kovács Imre és mások. A mozgalom születésénél bábáskodó írók és szociológusok célja a vidéki – főleg paraszti – származású fiatalok segítése volt a tanulás, mint az értelmiséggé válás eszköze biztosításával.

A kezdeményezés hatására néhány év leforgása alatt közel 150 kollégium alakult meg, melyek közül az elsőt egy diákszervezet, a Parasztfőiskolások Közössége hozta létre 1939-ben Bolyai Kollégium néven (később Győrffy Kollégium). A háborút követően lassan újraindult a népi kollégiumi mozgalom, bár egy ideig csak két kollégium működött: az újjáalakult Györffy Kollégium és a történészhallgatókat tömörítő Petőfi Sándor Kollégium. Az ő kezdeményezésükre és a folyamatosan alakuló intézmények szervezésére és önálló irányítására alapították meg 1946. július 16-án a Népi Kollégiumok Országos Szövetségét – azaz a NÉKOSZ-t –, amelynek vezetésében kommunista és parasztpárti fiatalok vettek részt.

Egy-egy kollégium élete színes programokból tevődött össze, ahol a szakmai képzésen túl a közösségi élet is előtérbe került. Ez már rögtön kiderült a kollégiumi felvételinél is, ahol nem csupán szakmai, hanem közéleti-társadalmi kérdéseket is feltettek, valamint a politikai irányultságú kérdésekkel már megszűrték a diákokat politikai alkalmasság szerint is. A sajátos képzési programban helyet kapott a dal, a tánc, a játék, az irodalom, az írásművelés, valamint a változatos művészi tevékenységek, de kiemelt szerepet töltött be a sport is. A kollégistáknak lehetőségük volt kirándulásokon való részvételre, és a külföldi kapcsolatok ápolása, a közösségi tevékenységekbe való bekapcsolódás is jelentős volt: feladatként tűzték ki egy nyugat-európai és egy szomszédos országbeli nyelv elsajátítását, valamint aktív részvétellel társadalmi munkát végeztek nemcsak belföldön.

1948-ra 158 népi kollégium működött, melyek rendszere behálózta az egész országot, minden megyében és számos kis- és nagyvárosban létesült ilyen intézmény, amelyekben 9500 kollégista élt és tanult. A főiskolás, középiskolás és általános iskolás kollégiumok mellett működtek olyan intézmények is, melyek a mai szakkollégiumoknak feleltek meg, így például a Békéstarhosi Zeneiskola vagy a Derkovits és a Nagy Balog János Művészeti Kollégiumok.

A kezdeményezést máig a múlt század egyik legsikeresebb pedagógiai kísérleteként tartják számon, melynek köszönhetően a tehetséggondozást előtérbe helyező kollégiumok falai közül olyan hírességek kerültek ki, mint Bacsó Péter, Jancsó Miklós, Kardos László vagy Nagy László.

Legendás dalukból eredően a második világháború és a rendszerváltás közti időkben tevékenykedőket gyakorta a "fényes szelek" nemzedékeként említik a források.

Tovább

Amerikai gyökerek

Létrehozva: 2014.12.02 11:17 módosítva: 2014.12.02 19:14 Készítette : Kategória : Történelem

Európától eltávolodva is fellelhető olyan oktatásszervezés, melynek egyes elemei visszaköszönnek a magyarországi szakkollégiumi mozgalomban. Az amerikai felsőoktatás alapvető sajátossága a multicampus-rendszer, mely részben regionális, részben pedig átfogja az egész államot. Két részre bontható a rendszer: a nagy egyetemekre és a kisebb ún. liberal arts college-okra. Mindkét egyetemformának van erősebb és gyengébb jellemvonása: a nagyobbakra a több ezer fős hallgatói létszám, a legjobb kutatók koncentrálódása és az érdemi graduate képzés, míg a kisebbekre az alacsony létszám és magasabb színvonalú képzés jellemző.

A liberal arts college alapját az ókori és középkori vonatkozásokkal rendelkező hét szabad művészet adja, amelyek mesterségbeli tudáson alapultak. A képzésük az egyetemi oktatás elérését tűzte ki célul, hiszen az universitas a tudás teljességét hordozta magában és a tudás átadására törekedett.

Ilyen alapokra épít az amerikai felsőoktatás mai koncepciója, ami „olyan tantervet szorgalmaz, amely ahelyett, hogy egy szűkebb területre szakosodna, általános tudást, készségeket és intellektuális képességeket fejleszt. A hallgatók kis csoportokban vesznek fel BA szintű órákat, a tanár-diák eszmecserén pedig különös hangsúly van. Gyakran a városoktól távolabb eső, bentlakásos kampuszok, egyetemi oktatási- és lakóterületek segítik a tanulásra való koncentrálást. A liberal arts college-okban folyó oktatás célja tehát, hogy rugalmas, kreatív és alkalmazkodó gondolkodásmódot fejlesszen ki a hallgatókban. Fontos még a közösségi lét megélése és a humán, illetve természettudományos tárgyakban való széleskörű jártasság.

Az Egyesült Államok felsőoktatásának világszerte népszerű és titokzatos részét képezik az egyetemek – legfőképp a Harvard - ún. Final Club-jai. Elnevezésükkel egy utolsó lehetőségre kívántak utalni: az egyetemi évek során ugyan számtalan klub alakul a különböző érdeklődéssel rendelkező hallgatók számára, amihez szabadon lehet csatlakozni, azonban nem mindenki él ezzel a lehetőséggel. Számukra alakultak meg eredetileg a final club-ok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a végzés előtt a hallgatók még tagjai lehessenek valamilyen közösségnek, ha addig nem tették meg. Az évek múltán némiképp átalakult létezésük oka és jelentkezési rendszerük is: napjainkban csak a kiválasztott hallgatók és csak végzés utolsó évében csatlakozhatnak a klubhoz, fenntartva a nemek közti éles megkülönböztetést.

A Harvard híres klubjaiból összesen 13-mat tudunk felsorolni. A fiúk számára fenntartott klubokból 8 létezik, mely közül valamennyit a XVIII. században alapítottak: az A.D., a Delphic, a Fly, a Fox, az Owl, a Porcellian, a Phoenix és a Spee. Valamennyi férfiklub saját épülettel rendelkezik a Harvard Square-en. Meglepő tényt jelent, hogy a Harvard 1984 óta nem ismeri el ezeket a klubokat, mint az Egyetem sajátjait, annak ellenére sem, hogy nagy múltra tekintenek vissza. A lányok számára fenntartott klubokból 5 létezik – a Bee, az Isis, a Pleiades, a Sabliere és a La Vie, melyeket viszonylag fiatalnak kell tekintenünk alapítási éveik miatt.

Az exkluzivitással és elit légkörrel rendelkező közösségek a szakmai gyarapodást tanulmányi úton nem, viszont kapcsolati rendszerrel annál inkább támogatják. Számos neves kutató, politikus és művész volt ezen klubok tagja, akik a végzésüket követően sem feledkeznek meg erről a tényről: az egyetemek végzett hallgatóival kapcsolatot tartó ALUMNI-szervezetek munkáját több szolgáltatás és juttatás útján segítik.

Tovább

Francia gyökerek

Létrehozva: 2014.12.02 11:05 módosítva: 2014.12.02 18:44 Készítette : Kategória : Történelem

Franciaországban az angolszász mintát kissé átalakítva vették át. A francia gyökerek alapjáért – melyet közvetlenül a császár munkássága jelent - egészen a napóleoni időkig kell visszanyúlni. Ekkoriban ugyanis a korábbi középiskolákat felváltották a különféle líceumok, s a kor kiemelkedő eseményének számított az „Université Impériale” (az ún. császári egyetem) megalapítása, mely kihangsúlyozta az uralkodó oktatásnak szentelt figyelmét. Az egyetem alapjaival együtt a felsőoktatáson belüli önálló tanárképzés kereteit is lefektette. Ennek köszönhetően a két év múlva, 1808-ban elindított, és rövid idő alatt legendás hírűvé vált tanárképző intézmény, az École Normal Superieure hosszú működése során mindvégig folyamatosan élő, nagy megbecsüléssel övezett példaként is szolgált. Az intézményből nyerte a későbbiekben a köztársasági Franciaország a legjelentősebb államférfiakat – például Paul Painlevé és Jean Gaston Darboux matematikusok, Édouard Herriot író, irodalomtörténész - illetve magyarországi vonatkozásban is követendő példaként szolgált.

A francia felsőoktatási rendszert vizsgálva jól látható, hogy kétféle intézménytípus különül el erőteljesen egymástól: a bentlakásos jelleget magukon viselő különálló kisméretű elitegyetemek, az ún. grande école-ok, valamint az egyetemek. Előbbibe egy kétlépcsős, szigorú rendszerrel lehet bekerülni, melynek első foka a gimnáziumi érettségit követő felvételi, az ún. classe préparatoire, ami az első két évfolyamnak felel meg a felsőoktatásban. Sikeres teljesítése után újabb felvételi révén lehet a következő három évre bekerülni. A grande école-ok esetében az elit kifejezés nem túlkapás, ugyanis még a francia társadalom általános vélekedése szerint is a rendszer csak a tehetősebb társadalmi rétegekbe tartozók gyerekeinek teszi lehetővé a sikeres követelmény-rendszer teljesítéséhez elengedhetetlen feltételeket.

Tovább

Kövess bennünket!

Események